Az állam és az egyház együttműködése és annak fenntarthatósága a szociálpolitikában: politikai dimenziók és társadalmi hatások Magyarországon

Absztrakt

Cél: A tanulmány azt vizsgálja, hogy a szociális területen milyen stratégiai kapcsolat van az állam és az egyház közötti együttműködésben és ennek milyen eredményei vannak. A téma vizsgálatának relevanciáját az is mutatja, hogy az elmúlt években Magyarország kormánya különösen nagy hangsúlyt helyez az egyházakkal történő együttműködésekre a szakpolitikai ágazatokban. A szerző véleménye szerint a vizsgált témának egyik sajátossága, hogy nehéz egyértelmű, objektív mérőszámokat felállítani, ami alapján megítélhető az együttműködés eredményessége. A tanulmány arra törekszik és egyben fő célja, hogy átfogó ismeretet nyújtson az egyházi és állami fenntartású szociális intézmények működési/elvi különbségeiről, lehetővé téve ezzel az objektív, kritikai szemléletet. Végül szakmai interjúk segítik az olvasót, hogy egy „ívet” adva, pontosan eldönthető legyen; valóban fenntarthatóbbnak mondható ellátotti oldalról az egyházi fenntartású szociális intézmény, mint az állami? A tanulmány javaslatot tesz – az empirikus eredmények által – mérési eszközökre, ami alapján létrejön egy állam-egyház együttműködési mérce a szociális ágazatban és ennek fenntarthatóságával kapcsolatban.
Módszertan: A szerző politológiai és társadalomtudományi elméletek alapján elemezte a hatalom általános, majd a szociális területre vonatkozó egyedi tulajdonságait. A tanulmányban kvalitatív megkérdezési módszer keretében állami, valamint egyházi vezetőkkel készített interjú keretében feltárásra kerültek a szereplők általános tapasztalatai, érdekei és motivációi.
Megállapítások: A gondoskodáspolitika egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – célja egy olyan közeg megteremtése a szociális ellátásban részesülők számára, amely nem csupán fizikai biztonságot, hanem közösségi integrációt és társadalmi kohéziót is biztosít. Az egyház történelmi hagyományai és értékalapú megközelítése az állami szociális intézményrendszer kiegészítő, fenntarthatóbb elemeként működik, alternatívát kínálva a szekuláris ellátási modellekkel szemben. Az empirikus vizsgálat eredményei rámutatnak arra, hogy az egyházi fenntartású szociális intézményekben a közösségi élmény erőteljesebben jelenik meg, amely hozzájárul az ellátottak szubjektív jólétének növekedéséhez.
Érték: A kutatás egyik legfőbb tudományos hozzájárulása annak bemutatása, hogy az egyházi fenntartók közösségi szemléletből fakadó társadalmi elfogadottsága olyan szociális és értékbeli többletet jelent, amely az állami fenntartók esetében nem azonos mértékben fedezhető fel. Az elméleti szakirodalmak is megerősítik ezt a közösségi dimenziót: Arendt hatalomfelfogása a közös cselekvésre, Boulding integratív hatalomelmélete a kölcsönösségre épít. Az ágazatban létrejövő partnerségi együttműködések mindezt tovább erősítik, és hozzájárulnak a fenntarthatóság tartalmi megvalósulásához. Mindez alátámasztja, hogy az állam és egyház közötti feladatmegosztás a közösségi és fenntarthatósági értékelméletek mentén értelmezhető. Egyházi vezetők által elmondottak alapján történt a megállapítás, hogy az ellátottak jólétéhez ez hozzájárul. További kutatást javaslok ennek kapcsán, ahol ellátotti oldalról, egy kvantitatív jellegű felmérés keretében kellene feltárni az elégedettséget egyházi és állami szociális intézmények között (kihangsúlyozva ezzel az ellátotti percepciót is).