Nemzetközi Rendészeti Figyelő XVIII.

Absztrakt

Cél: A Figyelő XIX. számának tematikáját olyan tanulmányok határozzák meg, amelyek a rendészeti-rendvédelmi feladatok és a végrehajtásukért felelős rendőrök eljárásainak ellentmondásait tárják fel. Ilyen ellentmondás egyfelől az erőszak-monopóliumból következő jogosítványok határozott, a jogsértőket korlátozó bevetése a bűnös magatartás elhárítására, másfelől a segítő-támogató, védelmező hivatali szellemiség, mindenekelőtt a megelőzés szolgálatára.

Módszertan: Packosz Nikiforosz egy kutatási anyag ismertetése során, amely az ausztrál rendőrök attitűdjét vizsgálta, megállapította, miszerint: „a harcias orientációt előtérbe helyező rendőrök hajlamosabbak a kényszerítést eszközként használni, míg a védelmező szemlélet képviselői a fair eljárás elveit preferálják és törekednek a társadalommal való jó kapcsolat megteremtésére.” Hasonló ellentmondásra mutat rá Gazsó Magdolna tanulmánya, amelyből megismerhetjük a németországi pszichiátriai intézményrendszerben bekövetkezett változásokat. Az ellentmondás abban ragadható meg, hogy a rendőri feladatok a biztonság megteremtését célozzák, de ugyanakkor a hatóság kötelessége a betegek támogató védelme is. A megoldás is körvonalazódik: „idehaza még mindig súlyos bizalmatlanság övezi a pszichológiát és a pszichiátriát, s amely – ezt természetesen empirikus kutatás nélkül állítom – a rendőri szervezet tagjainak bizonyos részére ugyanúgy jellemző, mint a civil társadalom nagy részére. Ha tehát változást akarunk e téren elérni, akkor az edukációnak nemcsak a civilek, hanem a rendőrségi állomány tagjainak vonatkozásában is komoly szerepet kellene juttatni.”

Megállapítások: Csiki Olivér Tamás a következőkre hívja fel a figyelmet: „A közvélemény-kutatások szerint a lakosság magas szintű bizalommal van a rendőrség irányába, ugyanakkor ez látszólag ellentmond annak a sajnálatos trendnek, miszerint növekszik a rendőrökkel szembeni erőszakos cselekedetek száma, valamint a kritikus hozzáállás a rendőrség által alkalmazott faji alapú profilalkotás gyakorlatának.”

Csete Dániel a turizmusban rejlő lehetőségekről és az abból fakadó konfliktusokról ad képet: „A tanulmány központi célja, hogy vizsgálja a turisták biztonságpercepciói és jövőbeli viselkedése közötti összefüggéseket a COVID-19 utáni időszakban. A szerzők abból a felismerésből indulnak ki, hogy a globális turizmus helyreállása nagymértékben függ attól, mennyire képesek a desztinációk visszaépíteni a turisták szubjektív biztonságérzetét, és milyen hatékonyan tudják kezelni a különböző kockázatokat. A biztonság kérdésköre ezért nem csupán közvetlen operatív tényező – például egészségügyi ellátások szintje vagy rendőri jelenlét –, hanem a hosszú távú gazdasági és társadalmi fenntarthatóság kulcsfeltétele.”

Öveges Kristóf olyan amerikai tanulmányról tájékoztat, amelynek már a címe is meghökkentő: Az Egyesült Államok mint börtönállam. Öveges az amerikai helyzet következő ellentmondására hívja fel a figyelmet: „A bűncselekmények száma azonban évtizedek óta többnyire változatlan vagy csökkenő tendenciát mutat, mégis a bűnözési trendeket figyelembe vevő legújabb kutatások azt mutatják, hogy a büntetőjogi szigorúság tovább nőtt még akkor is, amikor a bebörtönzési arányok csökkentek. Ez arra utal, hogy a büntető igazságszolgáltatás apparátusának tagjai, különösen az ügyészek és a bírák, a bűnözés »kínálatának« csökkenése ellenére is fenntartották a magas bebörtönzési arányokat.” Az itt jelzett tendencia arra enged következtetni, hogy a segítő-támogató, illetve a szigort hirdető, megtorló kriminálpolitikai irányzatok közül még mindig az utóbbi uralja az USA igazságszolgáltatását.

Érték: Az ismertetett külföldi kutatási minták mindegyike alkalmas a következő tanulság levonására, amire Gazsó Magdolna mutat rá: „… egy kisléptékű vizsgálat eredményeit ugyan nem lehet általánosítani, ám az esetleg valamikor elvégzendő széles körű vizsgálat módszertanának kidolgozásában segítségünkre lehet. Hogy posztmodern kifejezéssel éljünk: e kis mintájú vizsgálat megmutatta nekünk cseppben a tengert.” A másik következtetés az lehet, hogy a bűnüldözést és a büntető igazságszolgáltatást változatlanul a hasznosság és a humánum értékelve határozza meg. A hasznosság – társadalom védelmét – az erőszak-monopólium határozott bevetését és a megtorló büntetést erősíti, míg az értékelv a segítő-támogató szolidaritásra helyezi a hangsúlyt, amiből a vétkes sem rekeszthető ki.