A rendvédelmi szervek (rendőrség) végrehajtó állományának utánpótlása és a korosztályi jellemzők viszonya

Absztrakt

A címben szereplő téma kapcsán abból indulok ki, hogy relatíve a tisztképzéshez, a vezetői felkészítéshez képest méltatlanul keveset foglalkozik a szakirodalom is a végrehajtó (tiszthelyettes) állomány utánpótlásával, helyzetük előrejelzésével, gondjaik megelőzésével. A rendőrség szervezetének jelenében éppen a tiszthelyettesi állomány utánpótlása az, amely számszerűsíthetően nagyobb gondot jelent – hiszen a leszerelők létszáma meghaladja a jelentkezők létszámát, s azt még nem is vettük számításba, hogy a szervezettől többéves, néha évtizedes szakmai tapasztalattal távozók tudása és gyakorlata nem pótolható pusztán a létszám meglétével. Jogosan merül fel a kérdés az olvasóban, hogy miért, mi ennek az oka? De azt is érdekes lenne megtudni, hogy a már állományban lévő tiszthelyettesek/zászlósok (továbbiakban altisztek) egy része – nyilvánvalóan, akiknek felsőfokú állami és szakmai (rendészeti szervező) végzettsége van – miért szeretne továbbtanulni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott szakán, hogy tiszt legyen belőlük?! Hozzáteszem, ilyen paraméterű altisztekből elég sok van a rendvédelmi – különösen a rendőri – szervezeteknél. Lehetne rá egy nagyon egyszerű válasz: mert szeretnének előre jutni, jobban fizető, inkább vezetői munkakörben dolgozni. De ennek csak ez lehet az útja? Mindezekre – és egyéb később érintendő tényezőre – tekintettel gondolom, hogy nagyon időszerű lenne a végrehajtásban dolgozó beosztott (tiszthelyettes) állomány helyzetével, utánpótlásával, munkakörülményeivel olyan mélyen, tudományos alapon foglalkozni, mint ahogy ez fennáll a tiszti állomány esetében.