Nemzetközi Rendészeti Figyelő XVI.

Absztrakt

Cél: A rendészeti tárgyú kutatásoknak mindenhol a világon fő törekvése a társadalom védelmezése a jogsértő magatartásoktól. A Figyelő XVI. száma igyekszik áttekinteni a devianciák teljes spektrumát, az erkölcsi botlástól egészen a töméntelen emberáldozatot is követelhető terrorizmusig.

Módszertan: Belátva, hogy a mesterséges intelligencia jelenléte megkerülhetetlen, a számbavétel azzal a felismeréssel kezdődik, hogy miközben igazolható, miszerint a digitális technika jelentősen növelheti a bűnös múlt felderítésének esélyeit, a felkínált „lélektelen” számítógépes algoritmusok fenyegetést jelentenek a büntetőjog humánumának eddig elért eredményeire. Erre figyelmeztet Németh Ágota tanulmánya: „Az MI növelheti a hibák hatását, vagy megnehezítheti azok észlelését, mint például az ártatlan emberek megfigyelését és üldözését, vagy olyan elemi elvek megsértését, mint az ártatlanság vélelme.”

Megállapítások: A büntetőjog társadalmi rendeltetésének sokszínű folyamataiban jól körvonalazódik két felfogás, a klasszikus iskola, amelyik a bűnüldözés hasznosságát a megtorló funkció fenntartásában látja, másfelől a kritikai iskola, ahol a helyreállító igazságszolgáltatási megoldások formálódnak. Vörös Aura recenziójában felsejlik a két irányzat szintézisének a képe: „Ez azt jelenti, hogy a büntetőjog céljairól szóló bármilyen reális beszámolónak pluralistának kell lennie. Ahogyan a büntetőjog megszületésének és metamorfózisainak is számos oka van, úgy a büntetőjog tényleges társadalmi rendeltetésére is sok tényező hat.” Nem állnak ettől messze a büntető jogalkalmazás hazai tapasztalatai sem, amelynek összegzését Szabó András alkotmánybíró több mint három évtizeddel ezelőtt megfogalmazott klasszikus soraiban olvashatunk: „Közismert tény, hogy a büntetőjogi retorzió nem képes lényegesen befolyásolni a bűnözés alakulását, mivel ezt alapjában véve a társadalom aktuális állapota határozza meg. Ebből azonban nem következik, hogy a büntetések hatástalansága, a célok beteljesítésére való alkalmatlansága, avagy az ítélkezési gyakorlat eltérései és ingadozásai miatt le kellene mondani a büntetésről általában. Nem a büntetés hatásossága, célbeteljesítő alkalmassága és egyöntetűsége a büntetésalkalmazás alapja, hanem az az elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy a bűn büntetést érdemel.”[1]

Érték: A nemzetközi szakirodalmi források szinte egyöntetűen egyensúlyt keresnek a jogvédelem hatékonysága és a büntető hatalom humanizmusának megőrzése között. Kétségtelen, hogy ezekben a törekvésekben a terrorizmus elleni küzdelem aligha kaphat helyet, különösen annak legszélsőségesebb megjelenései, amelyek mind az áldozatok számában, mind pedig az anyagi károkban a háborús konfliktusok következményeit idézik. Sümegh Attila egy orosznyelvű tanulmányt ismertet, amelyből kiemeli a szerző következő gondolatát: „Ezzel szemben azt a véleményt osztja, hogy a terrorizmus elleni küzdelem fő gondolata nem a védelmi funkcióból kell, hogy álljon, ahogy azt a jogalkotó gondolja, hanem egy támadó aktívabb válaszból.” Az ilyen válasz már a büntető jogalkalmazás hatókörén kívüli területen értelmezhető.

[1] 23/1990. (X. 31.) AB határozat a halálbüntetés alkotmányellenességéről, Szabó András alkotmánybíró párhuzamos véleménye.