Absztrakt
Cél: A titkos eszközök alkalmazása minden olyan információszerző felderítési művelet (titkosrendőrségi tevékenység), amelyben az állam erre felhatalmazott hatóságai a közigazgatási és a büntetőeljárások során új ismereteket – az önrendelkezési jog korlátozásával – az információ birtokosának tudta nélkül törekszenek megszerezni. Diktatúrákban az államhatalom gyakorlásának ezt a formáját is az önkény uralja. Alkotmányos jogállamok a titkos eszközök alkalmazását közjogi alapokra helyezik. Ez a tanulmány azt kívánja igazolni, miszerint az olyan hatósági aktusokat, amelyeknek lényege a titkosság, lehetséges olyan jogi eszközökkel szabályozni, amelyeknek lényege a nyilvánosság.
Módszertan: Az előzőekben vázolt cél akkor érhető el, ha sikerül harmonizálni a jogalkotás dogmatikai és morális jellemzőit a titkosrendőrség sajátosságaival. A feladat nem könnyű. A jogalkotás mindig a jövőről szól és mindig absztrakt prognózisra épül, a titkos felderítés a múlt, a jelen és a jövő kifürkészését egyaránt céljának tekinti, és a megszerzendő ismeret mindig egyszeri és konkrét.
Megállapítások: A szabályozás absztrakt jellege és a felderítési művelet egyedisége feloldja a nyilvánosság és a titkosság között feszülő ellentmondást. Ami nyilvános az a szabály, ami titkos az a szabály konkrét élethelyzetben történő alkalmazása. Azonban a jogalkotás teljesen formálissá válhat, amikor már nem állít korlátokat az államhatalom működése elé, hanem csupán felhatalmaz, megnyitva az utat a szabad belátás előtt. Ilyenkor a törvényesség álcája mögött korlátokat nem tűrő hatalom rejtőzködik.
Érték: A humánumot szolgáló jog a társadalmi rend megőrzésének hatékony eszköze. A titkos felderítés a jogosultságok korlátozását igényli, mégis nélkülözhetetlen a jogsértések leküzdéséhez (a szükségesség elve), feltéve, hogy nem okoz súlyosabb sérelmet, mint az a fenyegetés, amely ellen bevetik (az arányosság elve).
Hivatkozások
Berger, V. (1999). Az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata. HVG-ORAC.
Concha Gy. (1903). A rendőrség természete és állása a szabad államban. Értekezések a társadalomtudományok köréből. Athenaeum.
Concha Gy. (1905). Politika. Második kötet: (első fele) Közigazgatástan. Grill Károly Könyvkiadóvállalata.
Erdei Á. (2011). Tanok és tévtanok a büntető eljárásjog tudományában. Eötvös Kiadó.
Finszter G. (2019). Szabályozott felderítés, titkosított nyomozás. Miskolci Jogi Szemle, 14(2ksz), 280–291.
Horváth B. (2001). Az angol jogelmélet. Pallas Stúdió.
Joubert, C. (1997). A titkos rendészet holland és nemzetközi vonatkozásai. Belügyi Szemle, 45(5), 5–19.
Kertész I. (1989). Rendőrség, rendőrállam, jogállam. I. rész. Belügyi Szemle, 37(10), 3–11.
Lammich, S. (1996) A szervezett bűnözés elleni harc Kelet Európa országaiban a titkos operatív nyomozások példáján. In Irk F. (Szerk.), Kriminológiai és kriminalisztikai tanulmányok, 33 (pp. 224–254). OKKrI.
McEnany, J. (1992). A bűnügyi nyomozás és büntetőjogi felelősségre vonás az Amerikai Egyesület Államokban. II. rész. Rendészeti Szemle, 42(12), 37–45.
Moór Gy. (1992). A jogbölcselet problémái. Hatágú Síp Alapítvány.
Nyeste P. (2016). A bűnüldözési és a nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtés rendszerspecifikus sajátosságai, szektorális elvei. Doktori disszertáció. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola.
Peschka V. (1972). A modern jogfilozófia alapproblémái. Gondolat Kiadó.
Révész B. (2007). Egy meghiúsult törvényalkotási kezdeményezés 1989-ből. Az állam- és közbiztonsági törvény szabályozási elveire vonatkozó javaslat kudarca. De Iurisprudentiae et Iure Publico, 1(1-2), 107–184.
Szabó A. (1975). A jogászság megváltozott társadalmi szerepe. Szociológia, 4, 502–511.
Tóth M. (2001). A magyar büntetőeljárás az Alkotmánybíróság és az európai emberi jogi ítélkezés tükrében. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó.
Vuchetich M. (2007). A magyar büntetőjog rendszere. II. könyv. Gyakorlati büntetőjog. Magyar Hivatalos Közlönykiadó.
This work is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International License.
Copyright (c) 2024 Belügyi Szemle