Az elévülés kérdésköre az átmeneti igazságszolgáltatás összefüggésében

Absztrakt

A jelen tanulmány célja az átmenti igazságtétel nehézségeinek bemutatása a rendszerváltást követő Magyarországon. A társadalom jelentős részében jogos igényként merült fel hazánkban a rendszerváltozás után az, hogy a kommunista diktatúra legfőbb felelőseit az általuk elkövetett bűncselekményekért akár szimbolikus jelleggel, vagy akár ténylegesen is – azaz büntetőjogilag – felelősségre vonják. Ez a típusú „megbüntetés” egy demokratikus társadalomban jellemzően kétféle módon valósulhat meg: vagy politikai döntés eredményeként, vagy pedig bíróság előtti felelősségre vonások formájában. A magyar döntéshozókat azonban az 1990-es évektől kezdődően az jellemezte, hogy nem igazán tudtak az adott kérdéssel megbirkózni. Az elévüléssel kapcsolatban az elévülés fogalmának és hatályos magyar szabályozásának az ismertetése mellett egyrészt be kívánom mutatni a nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekményeket, másrészt pedig az elévülés nyugvása kérdéskörének az eltérő megítélését az egyes utódállamokban, annak megállapítása – és a kérdésre a megoldás nyújtása – végett, hogy az elévülés valóban jelenthetett volna-e tényleges akadályt a büntetőjogi felelősségre vonások terén. E körben a tanulmányom – többek között – a visszaható hatály tilalmának áttörését, illetve az elévülés kérdését járja körül, továbbá azt is vizsgálja, hogy van-e egyáltalán szükség az átmeneti igazságszolgáltatásra. Az elévülés problematikája a történelmi igazságtétellel kapcsolatosan abban merül fel, hogy bár a hatályos magyar szabályozás ismeri az el nem évülő bűncselekmények fogalmát, azonban a kommunista diktatúra legsötétebb időszakában ilyen fogalom a magyar büntetőjogban még nem létezett. Az 1950-es években hatályban volt magyar törvények ugyanis még nem ismerték az el nem évülő bűncselekmények kategóriáját, így például az 1956-ban hatályban volt Büntető Anyagi Jogszabályok Hatályos Összeállítása (BHÖ, 1950. évi II. törvény) 25. §-a értelmében még legsúlyosabb, azaz a halállal vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények elévülése is legfeljebb 15 év volt, amely idő eltelte után azonban az adott bűncselekménynek a büntethetőség már megszűnt. Álláspontom szerint – amely a tanulmányom egyik eredményének is tekinthető – a némethez, illetve a csehhez hasonló kógens jogszabályi háttér hiányában egy speciális jogi okfejtés az, amely az ilyen bűncselekmények esetében megalapozhatja az elévülés bekövetkezése hiányának a megállapíthatóságát, és a jelen tanulmányomban ezt kívánom bemutatni. Ez az a jogi okfejtés, amely alapján a volt pártvezetők büntetőjogi felelősségre vonhatósága mind a belső jognak megfelelően, mind nemzetközi jogilag egyaránt megalapozható lett volna, és ez az, ami alapján – a magyar Alkotmánybíróság e tárgyban hozott határozatával szemben – álláspontom szerint a büntetőjogi felelősségre vonásokra is sor kerülhet(ett volna), függetlenül egyébként attól a körülménytől, hogy az vádalku keretében, vagy hagyományos büntetőeljárás lefolytatása révén történt volna meg.